Egy, szerintem fontos témát kihagytam véletlenül a felsorolásból, amikor megfogalmaztam a csoport névjegyét. A Facebook – Twitter – Insta – Skype – Messenger…, szóval a kütyüs, app-os, közösségi médiás történetet. Pontosabban a viszonyulásunkat ehhez, hogy vajon rólam szól?
Arról jutott ez eszembe, hogy már jó pár embert meghívtam a csoportba, amikor legutóbb rájöttem, hogy nemcsak meghívni lehet, hanem kedvesen meghívni is, személyes üzenettel. (Bocsi azoktól, akik még nem ilyet kaptak!) És persze ez csak egy a sutaságok közül.
Míg a kölykök egymástól észrevétlen látják és tanulják el az alapokat és trükköket, a korosztályunknak, ahogy látom, még csak a mobiltelefon a természetes (megkockáztatom, hogy már a smart verzió). Az egyéb technológiákkal kapcsolatosan első lépésként tapasztalatom szerint a technofób ellenállásunkat kell legyőzni. Ez legtöbbször kényszer hatására történik meg (olyan témában bizniszelünk, ami igényli az online marketinget, külföldön élő, tanuló gyerekeink, unokáinkkal szeretnénk a kapcsolatot tartani stb.).
A következő szint, legalábbis nekem az volt, hogy rájöjjek, alapdolgokon kívül én mire tudom használni ezeket. Mert rájövünk, vannak nekünk szóló lehetőségek. Pontosabban, hogy a lehetőségek a technológia vezérelte, felgyorsult világban egyre hangsúlyosabban itt, ezeken a felületeken és megoldásokkal vannak. És ha lépést szeretnénk tartani a XXI. századdal, akkor el kell fogadnunk ezt a kényszert. Pontosabban, abban a pillanatban, hogy elfogadtuk, már nem kényszer, hanem lehetőség. Hogy elmondhassuk mi is: rólam szól, rólam is szól!
Amikor huszadszorra sem úgy működik a dolog, ahogyan szeretném, és finoman szólva elszáll a lelkesedésem egy online hirdetés designjának összeállításakor, akkor behívom Franz Kafka nagy eséllyel nem ide szánt, de számomra mégis ideillő idézetét: „A világgal való harcodban a világ pártjára állj!”
Mert kísérletezés, tapasztalás és sok türelem árán lassanként megtanuljuk a mikénteket. Na, meg persze megkérdezzük, én például „félve ; )” egy mellettem álló kamasztól egy hirtelen jött beállítási problémát, mert „biztos bénának tart”. Kellemes meglepetésemre a végén mindketten örültünk, ő annak, hogy mesélhetett, és sikerélménye volt, én annak, hogy „no bénázás”, és hogy már ezt is tudom! Nem is beszélve a generációs rések áthidalásáról ; ) .
És szerintem egy újabb szint az, amikor ez az egész észrevétlen bekúszik a mindennapjainkba. Itt most nem az ismerősök visszajelölésére, megosztásokra, lájkokra gondolok, az már
természetes, hanem arra, amikor például a kommentelés, vélemények ütköztetése válik teljesen megszokottá. Hozzáteszem, ez a mi 45 feletti generációnknak teljesen új. Nekünk még az volt mindennapos a suliban, hogy megtanultuk a leckét, feleltünk, dolgozatot írtunk, és nem az, hogy például szituációs játékban előadjuk a teheráni konferenciát, hogy közben a töri mellett az érvelést, a véleményütköztetést is megtanuljuk.
…és igen lehet ezt még fokozni, ha bekúszik a mindennapjainkba, akkor ki-ki a saját érdeklődésével, tempójában még profivá is válhat, válik belőle, akár a 45+-osok is. Nem egy „ilyen” szaladgál közöttünk.
Azt hiszem, a kulcsa az egésznek, ha elfogadjuk! Onnantól könnyű megtanulnunk is, hogy a javunkra fordíthassuk. Az sem rossz, ha hozzá tudunk szólni a témához, ha más korosztályok erről beszélnek…