Eredményorientált világunkban… kezdődik így sok írás, és egyszer-egyszer én is azon kapom magam, hogy a blogjaimban így indítanék, aztán gyorsan átfogalmazom, mert sok. Sok, hogy mindig eredményesek akarunk lenni, pontosabban ilyen-olyan kényszer hatására annak kell lennünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyszerűen csak csináljunk valamit, bármiféle teljesítménykényszer nélkül, és az erőfeszítés úgy tűnik, nem értékes a világnak. A beidegződések is ezt tükrözik. “Jaj, de ügyes, jaj, de okos! Pláne akkor kell erre felkapni a fejünket, ha a gyerekeinkről van szó, a közeledő tanévkezdés igazán jó alkalom erre.

Az erőfeszítés vagy képesség, amit díjazol?Kutatások kimutatják, hogyha boldog gyerekeket szeretnénk magunk körül, akkor ne a képességeiket, hanem adott dologba fektetett energiáikat kellene értékelnünk. Így kitartásra sarkalljuk, és azt erősítjük bennük, hogy mindig van fejlődési lehetőség.

Nem beszélve arról, hogyha kontroll alatt tarthatnak, befolyásolhatnak bármit, jelen esetben olyan hathatós dolgot, mint az erőfeszítés, az biztonságot ad.

Ezt természetes képességeikkel, adottságaikkal, intelligenciájukkal nem tudják megtenni. Utóbbiakért dicsérni őket: zsákutcába vezet, mert ez a hozzáállás leértékeli az erőfeszítést, mint a sikerhez vezető utat. Ami még ártalmasabb, hogy az adottságaikért jutalmazott gyerekek hosszú távon nagyobb arányban válnak depresszióssá, szorongóvá, mint az erőfeszítéseikért jutalmazott társaik, mert ez a működés nem tanít meg a kudarc kivédésére, emellett táptalaja lehet a lustaság kialakulásának is.

Még egy dologra érdemes odafigyelni, a túldicsérésre, azért hogy erőfeszítéseiket ne pusztán a jutalom fűtse. Ennek legjobb módja, véletlenszerűen dicsérni őket.
=>Családformáló

error: Content is protected !!
Share This