Újévi fogadalmaink esélye

Először is boldog új évet, kedves olvasóim!
Építő célokkal, ezekhez társuló lelkesedéssel, motivációval, sikerélményekkel! Terjengős, de ízlelgessétek minden szavát ennek a jókívánságnak, akaraterő nélkül. Ha így lesz, akkor valóban boldog új évünk lehet! Kezdésnek jó, nem?

Kezdésnek igen! Mert ez egy új mérföldkő, amikor tiszta lapot lehet nyitni. És sokan eltökéltek, hogy majd most! Tudjuk, aztán sokszor másképp alakul: egy tévés interjú  pontosította, hogy egészen sokszor: az esetek 80-90 %-ában van másképp: Az új célok és remények leggyakrabban ködbe vesznek, mielőtt még kiderülne felettük az ég 😉 . (Ez alól talán egyetlen kivétel van: az esküvő; amint ki van tűzve, a menyasszonyoknál a fogyókúra azonnal fókuszba kerül, még ha piszkafák is lennének.) Mindjárt kiderül, hogy például miért.

Akaraterő és a sikerHát, igen, a céljaink! Ezekből aztán valóban színes a választék, és esetenként különleges is: megmászni a Kilimandzsárót, meghódítani életünk szerelmét, és egy igen meghökkentőt is említenék a környezetemből: lefutni nulláról két és fél hónap alatt a félmaratont, mert ha nem sikerül, akkor az egyik barátunké lesz az autónk. Hoppá, ez is jól mutatja a célok sokszínűségét, és azt, hogy racionalitást véletlenül se keressünk bennük! Egyébként, képzeljétek… , sikerült neki, lefutotta! Apropó…,

Siker és szélsőség

…szerintetek a többiek is sikeresek lesznek, Kilimandzsáróval, szerelmi hódítással? Min múlik a siker?

Akaraterő és kocsink elvesztéseA kudarctól való menekülést szó szerint a fizikai meneküléshez hasonlíthatjuk, amikor nem higgadt döntésünkben, hanem az ösztöneinkben gyökereznek a mozgatók, és ismerjük a túlélésért való menekülés erejét. És amikor pedig valami nagyon klassz felé vesszük az irányt, akkor nem kérdés, a lelkesedésünk az, ami euforikus erővel hajtja a turbináinkat. Kutatások szerint, ha igazán kecsegtető, különleges a végeredmény, és a learatható babérok (esküvőnk… !) vagy bántóan húsba vágó a kudarc, (kocsink elvesztése…) akkor könnyebben sikerre visszük a dolgokat!
Szóval a szélsőséges helyzetek igazán kedveznek a sikernek!

Akaraterő nélkül

De mi történik, ha híre-hamva nincs nagyra törő céloknak, menekvéseknek? És szerencsére élet-halál helyzetnek sem? Csak a szürke hétköznapokon szeretnénk jól lavírozni, olykor szürke, nekünk mégis fontos céljaink felé. Vajon akkor mi visz át bennünket a „túlsó partra”?

Sokan most rávágják, hát az akaraterő. Mások rátromfolnak: Ami sosem volt! (Persze kalaplengetés a kivételek előtt)! Ha volt akaraterő, elpárolgott, még tavaly vagy sok éve ilyenkor, amikor… (ide mindenki be szokta helyettesíteni a saját korábbi újévi vagy egyéb fogadkozásait).

Mennyire tetszik az, hogy nincs is szükség rá? Nincs szükség akaraterőre?! Nem viccelek, tényleg! Akkor hogyan?

Változtatás: Az a lényeg, hogy a sikertől leginkább visszatartó (akarat)erőt igyekezzünk kiiktatni, pontosabban nem rá építeni, ha úgysem vesszük hasznát!

Képzeljétek, működik!

Túl szép, hogy igaz legyen?

Ha nem a küzdelmes, és sokszor kudarcos nehezebbet, hanem a sikerhez vezető, akaraterő kímélő könnyített verziót halogatás nélkül, választod újévi vagy bármilyen fogadalmadhoz, akkor  bátran keress!

Akkor ha neked is bejön, hogy

  • nem kell az akaraterődre támaszkodnod,
  • nem igazán magadon kell változtatni, hanem…
  • nem kell azonnal felhagynod a rossz szokásaiddal,
  • nem kell nagyra törő terveket kovácsolnod, sőt

Még hibázhatsz is!

Még mindig azt mondod, túl szép, hogy igaz legyen?

Körülbelül ezt kell tenned

  • Elhatározni, hogy változtatsz! (Ehhez kellhet némi akaraterő, de idáig mindenkinek megy)
  • Meg kell vizsgálni a kiváltó okokat!
  • Meg kell értened a rutinokat az életedben!  Ugye, nem olyan borzasztó, éééés…  ráadásul eredményes!

És még van néhány hasonló apró trükk, amelyekért, ha KÖNNYEDÉN és EREDMÉNYESEN szeretnél változtatni, nem kell mást tenned, csak felvenni a kapcsolatot a segítségért itt!
Hogy végre azt mondhasd, megcsináltam!

 

 

Share This