Azért választottam ezt a fura címet a szülői minta blognak, mert bízom benne, hogy így jobban megmarad az üzenete benned. Többször hallom szülőktől, hogy „olyan neveletlen a gyerekem, nem tudok vele mit kezdeni. Visszafelesel, kiabál, néha még meg is üt.” Persze rendesen ki vannak borulva emiatt.
Bár a szülői minta is hozott anyag, és kutatások szerint a szokások beivódnak a „zsigereinkbe”, azt, hogy ilyen vagy olyan a gyerek, nem célszerű az ősökre, a vérvonalra fogni. Sokan sokszor elmondták már, hogy ha a gyerekedet látod, magadat látod. Mert amilyen  – építő vagy sem – a szülői mintád, amit mutatsz neki (legtöbbször nem tudatosan, hanem így sikerül), aszerint fog ő is viselkedni.
Például, ha gyakran mondod (neki is): „kérlek”, „köszönöm”, nagyon hamar természetessé válik számára a minta, és ebből is(!) érezni fogja, hogy fontos neked.
szülői mintaHa anya és apa rendszeresen veszekszik, hangos szóváltások közepette, akkor ez is a gyerek életének szerves része lesz.
Ugyanez a helyzet akkor is, ha az a „bevált gyakorlat”, hogy „büntiből” megütöd, megütitek. Miért is viselkedne ő másként, hogyha ezt éli meg? Az, hogy megüt, akkor is előfordul, ha nagyon szorult helyzetben van, és elkeseredésében úgy érzi, nincs más eszköze,  most nem erről beszélünk. (Ha megütöd – mondjuk ki kerek perec – az a gyengeséged jele. Azt jelenti, nincs más eszközöd a kordában tartására. Biztos vagy benne, hogy nincs?…).
Nem kell mintaszülőnek lenned, de fontosak a következők: vedd észre, fogadd el, változtass, tarts ki!
Vedd észre a gyerekeden a jeleket, hogy esetleg „szülőként nem vagy még matyó-hímzés”, és ha tényleg nem tetszik, amit látsz:
Fogadd el, hogy változtatnod érdemes – ez talán a legnehezebb lépés – de hosszú távon a legjobbat teszel vele mindannyiatokkal! =>Keress, ha segítségre van szükséged!
Próbálj ki mást, változtass! Kísérletezz, mi válik be! Ugyanis másképp nem megy, viszont ha kipróbálod, garantáltan működik. Érdemes végiggondolnod, és először a kicsi, de nagy hatású változtatásokkal kezdeni. A sikerélmények nagy motiváló erő a továbbiakhoz.
Nem is hiszed el, hogy bármilyen apró, illeszkedő változtatás következetes végig vitelével, milyen nagy változásokat érhetsz el! És lehet, hogy ami másnak egy hét, az Neked két nap, és persze lehet fordítva is. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy bízz magadban! A plusz energia, amit átmenetileg beleteszel, hosszú távon megtérül. A lényeg, hogy ne a krikszkrakszosra, hanem a „matyó-hímzésre” gyúrj!
Témába vág=>Otthon az életedben
A szülői mintáról lásd még=>Nézd meg az… apját!
Kérdésed van? =>Ne habozz!

error: Content is protected !!