Legszűkösebb erőforrásod, ami nagyító alá kerül most a Léleknyitogatóban, ahol továbbra is a lelki kiteljesedést, és a jól „érzem magam” állapotot b(l)ogozgatjuk!
Kapcsolódva a témához korábban már beszéltünk háláról, arról, mit jelent „jelen lenni”, arról is, milyen apróságokkal mennyi mindent tehetünk azért, hogy boldognak érezzük magunkat.

Most egy, némi gyakorlással nagy változást hozó dologról, mit dologról, kisebbfajta csodáról esik szó. Szerintem, ha valaki megtapasztalta a hatását, osztja a véleményemet. Ez a csoda, a meditáció (is) egy mindenki által sokszor hallott, de kevesek által helyén értelmezett eszköze annak, hogy egyre közelebb kerülhessünk a boldogsághoz, belső békéhez, hogy egyszer csak megérkezzünk. Szándékom, hogy most félreértéseket is eloszlassak: Sokak úgy idézik fel, ja, amin halálra unom magam…, amin mindenfelé jár az agyam, csak ott nem…! Ezekre még visszatérünk.

ÖSSZPONTOSÍTÁS

Kezdjük az elején! A boldogságod attól függ, hogy milyen a szemüveged, amin keresztül a világot látod, érzékeled. Mire irányul, mire összpontosítod a figyelmed, mit veszel észre. Erre a klasszikus példa:

  • A pohár félig van. (JOBB)
  • A pohár félig van… már csak félig van, minden összeesküdött ellenünk… meg különben is… (BAL)

Legszűkösebb erőforrásodAGYFÉLTEKÉK

Az első mondat a jobb agyféltekéhez köthető. A jobb a tényekre szorítkozik: félig van…ennyi. Pont…semmi kommentár, az „itt és most”-ra koncentrál,  az „egészek, jók vagyunk”-at „képviseli”. A második kijelentést a bal féltekéd, a múltban és jövőben kalandozó, kritikus, szinte zabolázhatatlan mondatja veled, összekötve a pillanatnyi tapasztalást korábban megélt élményekkel.

LEGSZŰKÖSEBB ERŐFORRÁSOD

Visszatérve a figyelemre, ha megkérdeznék, mi a legszűkösebb erőforrásod, gyanítom, hogy minden mást előbb sorolnál, mint a figyelmet. Pedig manapság ez az egyik legszűkösebb erőforrásod, neked, nekem, …, mindenkinek. Pörgess végig akár csak egy-két órát a napodból, hogy hányszor, hányféleképpen igyekeznek az „elemek” elvonni a figyelmed arról, amivel foglalkozol, vagy azoknak a figyelmét, akiknek a figyelmére áhítozol. Amiből kevés van, azt becsben kell tartani, pláne, ha fontos. Jelentkezzen, akinek a figyelme, az összpontosítási képessége nem fontos 🙂 ! Ugye-ugye? Ha ez így van, egy út van, fejleszd! És ennek szuper módja a meditáció. Szóval, íme, a pofonegyszerű technika:

HOGYAN MEDITÁLJ?

AKCIÓZÓNA
Tehát a meditáció figyelemtréning. Nincs más dolgod, mint kényelmesen ülve elhelyezkedni úgy, hogy a  fej-nyak-hát egyenes, a figyelmed összpontosítani, történetesen a légzésedre. Kilégzés… és belégzés… Az elméd el fog kalandozni, de te csak rendületlenül hozd vissza, összpontosítsd a figyelmed a légzésedre. Kilégzés… és belégzés. Folyamatosan…, és ha elkalandozol, ismét hozd vissza a figyelmed! Inkább röviden és rendszeresen csináld, mint hosszan, és csak ritkán!
AKCIÓZÓNA +
Jógázóktól ellesheted a többek között a jógaülést alaphelyzetnek, és a jobb agyféltekéjük aktivizálására használt kapalabhati-t vagy anuloma viloma-t!

Azt mondtam, egyszerű? Mert maga a technika tényleg az! De …

A háromrészes cikk második részét itt olvashatod!

error: Content is protected !!
Share This