Szóljon, akivel nem jött szembe a Glamour-napok vásárlásőrülete és a vele járó kísértés lépten-nyomon! Már-már a Black Friday-hoz, Cyber Monday-hoz tudnám hasonlítani a hatást, amit kivált.

KÍSÉRTÉS A KÖBÖN

Persze, nem arról beszélek, hogy a dm-nagybevásárlást például nem mostanra érdemes időzíteni, amikor a szokásos cuccokat a szokásos összeg akár töredékéért tudod megvenni. Hanem arról, hogy esetenként kín legyőzni a vajpuha, gyönyörű bőrcipő iránt érzett ellenállhatatlan vágyat, vagy akár a kettőt fizet-hármat vihet csábítását, amikor a kincseket kínáló bizsu-akcióban a kísértés  Damoklész kardjaként lebeg felettünk.
Mindenki tudja miről beszélek, és most különösen az foglalkoztat, hogyan lehet… esetleg…. mégis szembemenni a lehetetlennel 🙂  !
Mert nőből lenni és Glamour-napok idején önkontrollt gyakorolni, eleve vesztett csata? Ki-ki maga eldöntheti!

Kísértés és Glamour-napokEzért összegyűjtöttem néhány édes, ugyanakkor övön aluli csábítást vásárlás közben, hogy tudj erre figyelni, ha szeretnél! Ha van ellenszer a problémára, enyém vagy másé, akkor azt is mellékelem:

NO ÚJSÁGOS STAND

Mindjárt az első, hogy meg sem veszek olyan újságot, ami kísértésbe vihet. Tudom, ez brutális, mert minimum tudni szeretnénk, hogy miről maradunk le, ha… .
Szóval, tegyük fel, hogy már ott vagyunk az üzletben…

SZUPER…AKCIÓK

Mint sok mindenben, itt is működik a pszichológia: a tényt, hogy eggyel több fölösleges kacat lesz a gardróbban, piperepolcon übereli az elégedettség, amit a megkötött jó üzlet – vagy ennek az illúziója – felett érzel (mert lehet, hogy soha nem adták a kiszemelt „akciós” portékát 20-50 %-kal drágábban, pláne a duplájáért).
Az ilyen kísértés kivédésére a következő kijózanító kérdést teszem föl magamnak: Úgy indultam el otthonról, hogy ezt / ilyet veszek? Ha van ilyenem otthon, azt tényleg le kell cserélni/elfogyott? Ha a válasz két kíméletlen „nem”, akkor mostanában lépek is tovább attól a polctól. .. Óóó, nem volt ez mindig így, de egyre jobban megy. Sőt, kíváncsiságból, és hogy növeljem a sikerélményt, összeadtam, hogy az először bizonytalan, de végül határozott nemmel végződő helyzetekben, egy hónap alatt, írd és mondd 18200 Ft-tal maradt több a kártyámon. Annyira elégedett voltam.

..9 –ES VÉGŰEK

A kiárusítások, „egyet fizet, kettőt vihet”- mézesmadzagok mind arra lettek kitalálva, hogy a gyenge pontjainkat célozzák, és persze az árazási trükkök is, amelyekkel szintén nem árt óvatosnak lennünk. Szeretjük megvenni a 2990 Ft-os dolgot a saját belső szubjektív árazásunkkal, mert így kétezerért kaptuk meg, három helyett! Sőt a párunknak is könnyebb kétezret beadagolni, ha az a heppje, hogy sokat költünk…
Szóval, ha nem vigyázunk, sokba kerül a diszkontvilág.

SOK MINDEN EGY HELYEN

Észrevetted, hogyha pl. hipermarketben veszel meg mindent, akkor kevésbé vagy érzékeny a költségekre egyszerűen a nagy összeg miatt. 20-30 ezres vásárlásnál beüt az „Ez már nem oszt, nem szoroz!”- kísértés, és  hopp, a párszáz forintos bármi, és még egy, sőt még egy, máris a bevásárlókocsidban landol. Ellenszerek: a kisebb mennyiség költésérzékenyebbé tesz, így ha van rá módod, különböző dolgokat különböző üzletekben, vásárolj. Egy ismerősöm fizetés előtt még egyszer átnézi a púpozott bevásárlókocsi tartalmát, hogy kivegye a fölösleget. Ez erős önkontrollra vall! Illetve ki mire esküszik, szerintem ami már benne van, azt sokkal nehezebb visszatenni…

Ha mindennek ellen tudsz állni, csak a kísértésnek nem (az élet bármely területén), és ezen változtatni szeretnél: =>Hotline

CASH vs.HITELKÁRTYA

Támogathatod az akaraterődet egy másik trükkel is: készpénzzel fizetsz. Kutatások támasztják alá ugyanis, hogy a bankkártyán lehúzott összegnek kevésbé van „súlya” számunkra, nagyobb a kísértés, hogy többet költünk, mintha készpénzzel fizetve látjuk, hogy szó szerint vékonyabb lett a pénztárcánk. A kutatások erre nem térnek ki, de gyanítom, hogy többet spórolsz, mint az ATM készpénzfelvétel díja.

HANGULATOD ÁRA

Megvizsgálták azt is, hogy a lelkiállapot hogyan befolyásolja, hogy mennyit költünk. A kísérletben egyik csoport szomorú filmet nézett, a kontrollcsoport pedig teljesen semlegeset. Akik a szívszorító történetet megkönnyezték, akár 3-szor (!) annyit voltak hajlandóak költeni az adott dologra, amit ajánlottak nekik a film után, mint a kontrollcsapat. Szóval most már tudományosan is igazolt, amit eddig is tudtunk 🙂 , hogy lelki sebeinket nyalogatva, gyógyír a vásárlás. A hangulatod sokba kerülhet, de isten ments, hogy lebeszéljek bárkit is arról, hogy vásárolgatással is vigasztalja a lelkét, ha olyan a helyzet 🙂 .

Vagy, ha bármilyen, bevált önfegyelmező ötleted van vásárlás témában, oszd meg velünk => Kapcsolat

error: Content is protected !!