Jelen lenni: ezzel az új rovattal a lelki kiteljesedést, és a jól „érzem magam” állapotot b(l)ogozgatjuk kitartóan!

„A paranoia egyetlen gyógymódja: létezés a jelenben.” Ez a megfogalmazás, amit szerintem valahol graffitiként olvastam, kicsit erősen és a fonákján ugyan, de megfogalmazza az üzenet lényegét, azt, hogy a jelenben lenni egészséges, előre vivő, erősíti a jól érzem magam állapotot. Lássuk, hogyan!

JELEN LENNI JÓ!

jelen lenni

Jelen lenni – ragadj meg a pillanatban, ahogy fotózáskor!

Jelen lenni! Ha megnézed, megfigyeled a legutóbbi Boldogságserkentőket, már előrevetítik ezt a blogot, ugyanis mind a jelenről szólnak. A gyerekedet élvezettel figyelni csak a jelenben tudod. Adni bármit, és ott, abban a pillanatban megélni ennek az örömét, szintén. A cselekvés élménye „punnyadás” helyett ugyancsak nem a múltból vagy jövőből gyökerezik. Ezek egyszerűen azt jelentik, hogy megéled a pillanatot a maga teljességében, ott vagy mentálisan, emocionálisan, mindenhogyan, ahol cselekszel, vagy történik veled valami. Egyszerű…, nem? Legalábbis annak tűnik.

EHELYETT MI TÖRTÉNIK?

Akkor miért bonyolult mégis? Miért van az, hogy időnk igen kis részében éljük meg a pillanatot? Mert ez bizony így van: néhány helyzetet, pl. munka, tanulás, kivéve, amikor muszáj ott lennünk, az életünk kis részében vagyunk ténylegesen jelen. Ez legegyszerűbben például úgy fordul elő, hogy miközben valaki hozzád beszél, a mobilodon nyomkodsz, vagy esetleg mesteri szintre emelted, hogy látszólag figyelsz, de közben teljesen máshol jársz. De úgyis megjelenhet, hogy spontán cikáznak ezerfelé a gondolataid. Ismerős, igaz?

Sőt, a jól-létünk szempontjából vannak sokkal veszélyesebb elkalandozások is.
Például azok, amikor a megtörtént események, fájdalmak súlyát cipeljük hosszú időn át a vállunkon, mert folyamatosan rágódunk rajtuk. Amikor azon morfondírozunk, hogy miért nem csináltunk valamit másképp, amikor visszaidézzük a bennünket ért fájdalmakat, vagy amikor magunkat vádoljuk valami (nem) bekövetkezéséért. Vagy amikor nem vagyunk képesek megbocsátani valakinek, és folyton-folyvást „dédelgetjük” a sérelmeinket, haragunkat, megbántottságunkat. Ilyenkor a múltban veszünk el.

Más, amikor azon aggódunk, hogy elég jók leszünk –e? Meg fogunk-e felelni? Vagy előre félünk attól, hogy valami úgyse fog sikerülni… mert megfelelésre és megfeleltetésre „szakosodott” világunkban, nem mindegy, hogyan „teljesítünk”. A negatív, önbeteljesítő jóslatok erejéről nem is beszélve… Ez pedig a jövőtől való félelem.

MIÉRT JÓ NEKÜNK MÉGIS, AMI NEM?

Ha a múlt és a jövő igen sokszor nem a jót segíti megélni, akkor miért időzünk itt annyit a sokkal klasszabb jelen helyett? Anélkül, hogy evolúciós alkalmazkodási témákba mélyen belemennénk, az elménk a védelmünkben (!)  erős védvonalakat épít ki félelem formájában.

SZÓVAL A DOLGOD NEM MÁS: JELEN LENNI!

A konklúzió a történetben, hogy tanuljuk meg élvezni a pillanatot, ragadjunk bele, és ne hagyjuk az agyunkat elkalandozni. De hogyan?

AKCIÓZÓNA
Kezdésnek az egyszerű kis mantrát érdemes bevetni, egyre sűrűbben. Így szól: „Élvezem a pillanatot!” vagy „Most jól érzem magam” , vagy bármilyen olyan kis rövid mondat, ami  hasonló tartalmú, és tetszik. (A lényege, hogy a sokszori ismétléstől lassanként a tudatalattidban is rögzül. Figyeld meg, működik!)
Ha rutint szerzel, akkor téthelyzetben is jól fog működni.

Ha mégis elkalandoznánk a múlt-jövő tengelyen, akkor is nagy szolgálatot tehet ez a kis mantra, mert vissza tud terelni a jelenbe! Ahogy egyre többet alkalmazzuk, észre fogjuk venni, hogy egyre inkább hat. A lényeg a gyakorlás.

Hozzáteszem, mielőtt teljesen leírnánk a múltat és a jövőt, akadnak esetek, amikor igazán a segítségünkre lehetnek: amikor pozitív időutazás során boldog, vidám, szívet melengető emlékeinket idézzük fel, vagy amikor várakozással nézünk valamilyen jövőbeli esemény elé.

Innen már csak egy ugrás a blog következő témája: Amikor a belső háborúd békévé szelídül

Jó szívvel ajánlom még Eckhart Tolle: A most hatalma

error: Content is protected !!